Esszencia team

Az esszencia team azon nők és férfiak közössége, akik vállalják azt, hogy milyenek voltak és kivé váltak a futás vagy más egyéb sportnak köszönhetően. Akikre nagyon büszke vagyok! Rövid, inspiráló történeteket osztanak meg veletek, akik kacérkodtok a változtatással. Hamarosan a te történeted olvashatják itt!

 

 

Szűcsné Ildus

Kezdhetném azzal a mondattal, hogy…. már gyermekként érdekelt a futás és a testmozgás…, de akkor ez nem az én történetem lenne…!!!!

A tudat, hogy nekem kezdeni kellene valamit a testem fittségével… egy forró augusztusi délutánon merült fel bennem. Toltam kislányomat babakocsival és egy hirtelen nyári zápor kellős közepén találtam magam. Kb. 10 métert kellett elfutnom egy fedett helyre…így el kezdtem szedni a lábam…vagyis szedtem volna…de ólom nehezen ragadtak a földhöz és  ahogy egy rémálomban álmodjuk meg….futunk, de közben egy helyben maradunk.

 

Végül a fedett helyre kerültünk kislányommal, ami egy örökké valóságnak tűnt. Szégyen teljesen éreztem magam…még a zápor cseppjei is engem gúnyoltak ki, ahogy végig csurogtak a testemen.

Ennek ellenére nem tettem semmit… csak ott volt a fejem legeldugottabb szegletébe, hogy

valamit kezdenem kellene a testemmel.

 

2017 nyarán eléggé kinőtte a fejemből magát a gondolat… hogy most már vegyem fel a nyúlcipőt és irány a nagyvilág. Akkor a 2 és a 4 éves gyermekeim mellett mind időben, mind más értelemben el tudtam szabadulni egy kicsi időre. Akkor már annyira be voltam hálózva az anyai szerepbe… ki akartam szakadni- szaladni…az egyetlen létből…a házi asszony, a minden gondot megoldó anyai szerepből (hozzá teszem, amit imádtam és imádok lenni…na de csak tényleg ebből áll az élet???) Eleinte félve, az este leple alatt mertem futni…kb. 1-2km távokat…sok-sok pihegéssel, megállással, izzadsággal… Én, aki az iskolai kötelező 800 méteres futásokat is undorral és motiválatlanul, muszáj érzésből futottam le. Szóval az első futásokon túl esve… arra jöttem rá, hogy még mindig akarom csinálni…sőt a nap azon szakaszát remegve vártam…mikor vehetem fel a cipőmet és mehetek ki ismét a nagyvilágba…

A futás során azt éreztem, a lelkem és a testem összeérni látszik…mint a horizont!!

 

Új motiváció

Aztán jöttek az apró motivációk, amik így utólag azt mondom segítettek, hogy a futás mellettem maradjon…pl. új futócipő, öltözék vásárlása (amit csillogó szemmel vittem kipróbálni). Majd az első versenyem, ami szeptember 23-án történt meg (minimaraton).  Érdekes történet volt ez is… szakadt egész nap az eső és kb. 10-13 fok volt.  Mintha válaszút elé állított volna a sors…hogy most akarod csinálni vagy sem…mert hát nem adnak mindent könnyen. Eszembe jutott az a forró augusztusi nap, amikor kinevetett minden esőcsepp… így hát nem engedtem meg, hogy ismét nevessenek rajtam az égiek. Részt vettem a versenyen… lefutottam a távot szakadó esőben, hidegben, sárban.

Befutottam a célba, és elszakítottam azt a célszalagot, amire az volt írva: Üdv Ildi, a futók világában!

 

 

Úgy érzem, hogy 34 évesen kellett megérnem a futásra. Még mindig imádok eljárni. Ma már átlagban 8-10 km-t futok. Közeli tervem a tavaszi debreceni versenyeken részt venni. (még a távot nem döntöttem el) Távlati tervem: minél többet futni bele a nagyvilágba, míg jól esik a testemnek, lelkemnek. Mióta futok, optimistábbnak érzem magam és türelmesebb vagyok a gyerekeimmel és a férjemmel…ja és megint az lehetek, aki szeretnék lenni….mert a futás közben a gondolatoknak nincs határa.  

Köszönöm, hogy leírhattam mindezt neked Veronika. Az életben minden találkozásnak oka van. Örülök, hogy rád találtam.

Ildi

 

 

 

 

Dr. Csisztu Attila

A sport,a mozgás – fiúként elsősorban persze a foci általános iskolás koromban szerves része volt az életemnek, persze suliban az atlétika, de a szokásos magas- és távolugrás mellett csak a rövid távú futások voltak, amiken versenyeken is indultam és állítólag nem voltam tehetségtelen, de túlzottan nem foglalkoztatott a versenyszerű sportolás. Gimiben még maradt az atlétikából a rövidtávú futás, és bejött a tájfutás, de az már inkább a buli kedvéért.

És érettségi után semmi, maximum egy kis foci, de mint tudjuk az egyetemi/főiskolai életvitel nem kimondottan a sport középpontúak közé tartozott. Az évek meg teltek.

 

 

 

1990.december 31-én éjfélkor megtettem az első lépést egy hónapok óta dédelgetett cél felé: majd’ 17 évnyi dohányzás után letettem a cigarettát.

 

 

És néhány hónap alatt tekintélyes túlsúlyt szedtem magamra (mert cigiről átszoktam az édességre) 1991. év vége felé még összeszedtem egy komplikációt is hozó vesekőműtétet és egyre jobban érlelődött, hogy valamit változtatnom kell. Aztán egy IPM-ben talált teszt még jobban mellbe vágott, mert eredményként kihozta, hogy 45 éves vagyok, holott épp 32 felé közeledtem. Egy unokatestvérem már akkoriban triatlonozott és vele mentem el először „futni” Ez 2400 méter volt, a pulzusom 230 és azt hittem, ott halok meg. De megmaradtam, sőt a futás mellé felvettem az úszást (meg kellett tanulnom a gyorsúszást!) és a kerékpározást.

 

’93 januártól már szisztematikus edzésrendszerben, naplót vezetve készültem egy új életvitelre. Áprilisban már az első komolyabb Duatlon versenyt teljesítettem, majd júniusban jött az első  1,5/40/10-es Triatlon és véglegesen elköteleztem magam. 1999-ig számtalan különféle távú Duatlon és Triatlon versenyt teljesítettem, közötte kétszer a féltávú és háromszor a teljes távú Ironmant.

 

És mellette – hogy buli is legyen – egy remek csapattal nyolc éven át voltunk résztvevői a néhai Bécs-Budapest Szupermaratonnak.

 

Dr. Csisztu Attila

Az utóbbi 4-5 évben maradt a futás, mert ez olyan szerelem, amit az évek múlása csak még erősebbé tesz. Emellett tapasztalataimra támaszkodva több mint tíz emberrel sikerült megszerettetnem a futást, akik azóta már önállóan készülnek és futnak rendszeresen. És mivel jövőre 20 éves jubileuma lesz az utolsó Ironman versenyemnek, hát van mire készülni!

 

Dr. Csisztu Attila

Instagram 

Hidd el Érd el & Éld át

 

 

 

 

Antal Zita
Antal Zita vagyok 45 éves múltam.
Kapcsolatom a sporttal elég “későn” vette kezdetét, pontosan 10 éve, 2007-ben kezdődött a Jógával.
A jógaoktatónknak is köszönhetően  nagyon szerettem eljárni az órákra, heti 1 alkalommal, egészen 2011-ig, mivel akkor sajnos az oktatónk befejezte a tanításunkat, költözés miatt.

 

 

 

Ezután próbálkoztam Aerobic-kal, Zumba-val, Pilates-sel is, de valahogy azt éreztem, hogy igazán nem ezt szeretném csinálni.

Valahol mindig éreztem, hogy a súlyzós sport lenne megfelelő számomra, arra vágyom.

Csornán elég kevés sajnos a lehetőség a sportolásra, nem nagyon tudtam válogatni. Jógát is próbáltam újra másik oktatóval,

 

de nekem nagyon fontos volt a mozgáson túl, hogy a tanítómra fel tudjak nézni, hiteles legyen.

 

Még ez év szeptemberében hallottam egy (Csornán) újfajta sportról a Gymstick-ről. Mikor utána néztem az interneten, rögtön jött az érzés, hogy igen, ezt szeretném! A Gymstick fejleszti az izomzatot, egyensúlyt, javítja az állóképességet. És valóban rengeteget fejlődtem általa.

A súlyommal soha nem voltak problémáim, a 157 cm-es magasságomhoz 43-45 kg voltam. Egyébként jó evő vagyok, főleg az édesség frontján:-)

Soha nem léptem át addig a 45 kg-ot, azonban a Gymstick edzésnek köszönhetően az évek során 49 kg lettem, ami az izomzatom fejlődése miatt történt.

3 évig jártam Gymstick-re, heti 1 alkalommal, mikor is sajnos véget ért.

De ekkor azonnal indult egy új súlyzós alakformáló edzés, amit szintén nagyon hamar megszerettem. Heti 2 alkalommal járok ide, immár 3 éve rendszeresen. A hangsúly a rendszerességen van, mivel sokszor előfordult, hogy hazaérve a munkából nem sok kedvem volt kimozdulni és edzésre menni, de ezt valahogy kötelezővé tettem magamnak, és tudtam, ha elmegyek, mindig nagyon örülök, hogy ott voltam, és végigcsináltam!

 

Közben a futás mindvégig motoszkált a fejemben, nagyon sokáig csak gondolati szinten…

 

A biciklizés mindig az életem része volt.

A biciklizés végigkísért minden sportom alatt, a férjemmel hét közben 1- 2 alkalommal 20-25 km-t, hétvégén 30 km-t tekertünk, ahogy időnk engedte, tavasztól őszig bezárólag. Persze volt, hogy maradtak ki hetek a biciklizésben, de a csoportos edzések akkor sem maradhattak el. 2015-ben munkahelyet kényszerültem váltani, a cég ahol dolgoztam (GDF-Suez) sajnos befejezte szabadpiaci/közbeszerzéses tevékenységét Magyarországon.

 

Szerencsére sikerült gyorsan váltanom, jelenleg a GYSEV Zrt-nél dolgozom az Ingatlangazdálkodáson.

 

És milyen fura is az élet, az új munkahelyemen  egy folyosóra kerültem a céges “futó” csapat néhány tagjával, akikkel baráti kapcsolatot sikerült kialakítani, és nagy hatással voltak rám.

 

És végre 2016 áprilisában a 44. születésnapomon elkezdtem futni! Hát nem ment azért “zökkenőmentesen” a kezdés! A férjemmel kivonultunk a csornai sportpályára, hogy elkezdjem futó karrieremet. Nagy lendülettel nekifogtam életem első futásának, ami épphogy 400 méter lett!

De szerencsére nem keseredtem el, szépen lassan haladtam a futással, 3 hónap múlva értem el a 4 km-t, ami az elején még nagy álomnak tűnt. Jelenleg is csak 11 km-es távnál tartok, de sebességben sokat fejlődtem a kezdetekhez képest.

Antal Zita

Valahogy az a késztetésem futás közben is, hogy növeljem a sebességem. Talán ebben nagy szerepe van annak is, hogy közben tagja lettem a céges futó csapatnak, és ebben az évben 3 versenyen is részt vettem velük, nagyon jó eredményekkel. Ezen kívül magam is indultam 2 versenyen, az egyiken életem eddigi legjobb idejét futottam 10 km-en.

Kezdetektől fogva a futásaim során a fő “szabályom” hogy soha nem állok meg, nem sétálok bele. Ha megállok, leállítom az órát, és kész, akkor annyit futottam.

Ez rengeteget segít nekem kitartásban, az erőnlét fokozásában. Még a súlyzós edzések során, valamint a hétköznapjaimban is észreveszem.

 

 

 

A futás nagyon sokat segített nekem: általa bekerültem egy igazán jó, összetartó csapatba, valamint az önbizalmam is sokkal nagyobb lett, bátrabb lettem! Ugyanis legalább két hónapon keresztül autóval jártam ki a sportpályára, ahol (ha nem volt ott senki) futottam a köröket; nem mertem kimerészkedni az utcákra. Aztán egyszer csak elindultam otthonról, világosban(!) futni a városban(!) ez számomra régebben lehetetlennek tűnt volna.. !

 

Mint ahogy az is, hogy egy versenyen részt vegyek!

A versenyeken sok tapasztalatot lehet begyűjteni, többek között az is bizonyossá vált, hogy mennyire erős tud lenni az ember ilyen helyzetekben. Egyik versenyen kétszer kellett futnom 1 napon belül 7 km felett, úgy hogy előtte éjszaka 2 órát tudtam aludni, annyira izgultam! De mindkét futásom jó eredménnyel sikerült, szinte hihetetlen volt számomra, hogy ennyire jól fogom bírni. Azóta a nyári csapatépítőn kiderült, hogy egyik kolléganőm miattam kezdett el futni, látta a Facebook-on a futásaimat, ami nagyon ösztönzően hatott rá, és végre Ő is csatlakozott a futók táborához.

 

Ami rám hat ösztönzően az egyrészt a céges csapatunk, valamint a FussRábaköz csoport, ahol nemcsak azt látom, ki mennyit fut, hanem a nálam sokkal nagyobb futóknak az érzéseibe is betekinthetek, nekik is  van, hogy nehezebb elindulni, hogy szenvedősre sikerül néha a futásuk, és van, hogy szárnyalnak, boldogok a futásaik által! Nagyon jó ezt látni, és többször előfordult már, hogy a posztok adtak egy „löketet” arra, hogy nekiinduljak aznap is a kilométereknek.

 

A heti 2 edzés mellé bekapcsolódó futásaim miatt a biciklizés háttérbe szorult, ám a férjem továbbra is teker, immár hosszabb távokon versenybiciklivel. Mivel a munkabeosztásunk eltérő, tudjuk űzni az immár hobbiinkat úgy, hogy az együtt töltött időt sem szorítjuk háttérbe.

 

A sportolással kapcsolatban nagy bölcsességnek tartom, hogy soha nem késő elkezdeni! Valamint az ember képes túllépni a korlátain, lásd versenyek.

 

Amin  javítani szeretnék a későbbiekben a futásban, az a táv növelése, és a rendszeresség!

 

Antal Zita 

 

 

 

 

Ráki Tamás

2016 nyarán kezdtem el futni erősen túlsúlyosan. Hogy valami kihívás legyen benne, azon a nyáron határoztam el, hogy felkészülök egy 5 kilométeres versenyre. Szeptemberben sikerült is ezt megvalósítanom, majd ősszel még néhány 5 kilométeres versenyt követve a szemem egyre messzebb látott és feltűnt a 10 kilométeres táv lehetősége.

 

Ezt a távot januárban sikerült versenykörülmények között teljesítenem. Igaz, nem életem versenye volt, de a havas, jeges téli futás jó élmény volt. És ha már a 10 kilométer meglett, akkor menni fog a 2×10 is! Elkezdtem felkészülni életem első félmaratonjára.

Közben a futás szépen bekúszott a mindennapjaimba és lassan az életem részévé vált.

A futás és keresztedzések, odafigyelt táplálkozás hozták is a súlycsökkenést. Tavaly áprilisban a Vivicittán teljesítettem a félmaratoni távot. Izgalmas volt és óriási élmény.

Itt jött a következő mérföldköves döntés: ha a 21 kilométer meglett…

…akkor a 2×21 kilométer is menni fog, egyben!

Így jött a maratoni felkészülés. Húú, ez nagyon kemény volt. Egyrészt nyár, másrészt giga hosszú távok, viszont ebben a 13 hétben rengeteget változtam. Ezek a futások, a hosszú órákra magammal összezárva érzése nagyon formált belülről.

Más vált fontossá, mint azelőtt, úgy érzem az egot is sikerült lepakolni.

Hatalmas harcaim voltak ezen a készülésen! Akinek egy évvel ezelőtt, amikor 5 kilométeres távra készült, hogy séta nélkül le tudja futni, most minden hét 10 kilométerrel kezdődött. A felkészülés utolsó 5 hetében a hosszútávok már 21 kilométer felettiek voltak. Izgalmas volt például 28 vagy 34 kilométer után egy nap pihenővel újra 10 kilométert futni. Életem egyik meghatározó élménye ez a 13 hetes felkészülés, plusz a maraton.

Rengeteget kapok a futásoktól. Életem részévé vált. Jó érzés egy olyan láthatatlan, mégis látható közösségnek a tagja lenni, akik azzal, hogy tesznek magukért, a környezetük, a világ is jobb hely lesz.
A futásban találtam meg azt a fajta kaput, ami minden fizikai lépéssel közelebb visz önmagamhoz. A blog is ezen vonal mentén halad: a magunkban rejlő pontenciál felébresztése, megerősítése.

Mert mindannyiunkban vannak.

És tudom, hogy LefuTom! 

logo
http://lefutom.hu/
https://www.facebook.com/LefuTom/

 

 

 

 

Czövek-Király Dóra fényképe.
Czövek-Király Dóra

2017. nyarán éreztem amikor a tükörbe néztem, hogy nem tetszem magamnak. Szülés után 7-8 hónappal voltam, és rá kellett döbbenem, hogy én nem az az alkat vagyok, akiről csak magától leolvadnak a kilók.

Egyértelmű volt, hogy futni fogok, hiszen pár évvel a szülés előtt is futottunk a férjemmel, de ahogy jött a költözés, munkahely váltás, stb. a sport, a mozgás kiszorult, aztán pedig terhes lettem :).

 

 

 

Így 2017. augusztus 14-én azzal a nagy elhatározással, hogy márpedig én lefogyok, elkezdtem a futást. Kimentem a futópályára, megcsináltam a bemelegítést és elkezdtem futni.

Azt tudtam, hogy nagyon fontos lesz a fokozatosság, hiszen ezer éve nem mozogtam, van rajtam jó 10kg súlyfelesleg, úgyhogy ne most akarjak maratont futni.

Az első alkalommal 3 km-t futottam, ami nagyon jól esett, majd mentem szinte mindennap. És 2 hét után azt éreztem, hogy ez már nem a kilókról szól (amiből azóta szépen ment is le). Mivel van egy kisfiam, így kellett a család segítsége is. Hála Istennek az anyósom helyben van és nyugdíjas is, teljesen támogat, olyannyira, hogy a programját az én futásaimhoz igazítja.
Szeptemberben pedig egy hatalmas motivációt is kaptam illetve felkérést. Csigerné Szabó Icus, aki hihetetlen futó, mindig csodálattal néztem illetve nézem az eredményeit, amit család mellett és a munkája mellett elért, felkért, hogy a 2018-as Ultra Balatonon legyek csapatuk tagja, mivel látta, milyen idővel futok. Mondanom sem kell, akkor este szinte aludni sem aludtam, olyan boldog voltam. Természetesen elfogadtam és onnan csak az lobogott a szemem előtt, hogy most már nincs visszaút, menni kell, csinálni kell.

De igazából itt a kell nem azt jelenti, hogy kedvetlenül kimegyek a pályára és futok.

Szerelem lett…olyannyira, hogy a futóruhát viszem magammal, ha mondjuk anyukámhoz utazunk, hogy a Tisza-tó mellett is futhassak. December elejétől pedig egy edző is segíti a felkészülésemet, hiszen a cél 2018-ban a félmaratont lefutni. És tudom, hogy sikerülni fog, mert megteszek mindent, amit csak tudok, és hogy ez sikerüljön az egész Családom mellettem áll és támogat.

Tegnap például a vasárnapi ebéd azért lett később, hogy én nyugodtan letudjam futni a tegnapra előírt távot. Azt hiszem ilyen támogatással minden sikerülni fog!

Hatalmas öleléssel mindenkinek minden jót kívánok 2018-ra!

Czövek-Király Dóri

 

 

A részemmé vált, test- és lélektöltő hatást érek el vele ha FUTOK.

Kaszonyi Edit
Kaszonyi Edit vagyok két gyermek édesanyja, sajnos ők már kirepültek a családi fészekből legnagyobb bánatomra, de az élet megy tovább, hiszen ez az élet rendje .
A mozgás igazából a második gyermek után történt, amikor jóval több felesleg maradt rajtam, mint amennyit szerettem volna, így otthon elkezdtem Bíró Icára tornázni, ami annyira jó hatással volt rám, hogy lassan egy kölcsönzőt nyithattam volna, annyi kazettám lett, így lassan az életem részévé vált .
Igazából azóta rendszeresem mozogtam, de számomra az igazi szerelem az a FUTÁS, de ami a legborzasztóbb, hogy fiatalabb koromban sosem szerettem igazán futni, most pedig el sem tudom nélküle képzelni az életem. A részemmé vált, test- és lélektöltő hatást érek el vele ha FUTOK.
Általában  kétnaponta szoktam futni, mert

nekem a futás olyan, mint egy sziget,

ahol egyedül lehetek a gondolataimmal. A futás megmutatja ki vagyok fizikálisan és mentálisan, aztán van amikor menekülő pálya, mert ilyenkor dobom ki magamból a feszültséget, gondolkodom az aktuális problémáimon, aztán kitisztul a kép és akkor már tisztán látom, hogy a FUTÁST mennyire lehet szeretni és élvezni, még ha csak egy átlagos futó is vagyok.

Elégedett vagyok a futásaimmal és a legfontosabb, hogy örökké mozgásban maradjak, mert a FUTÁS számomra az Élet és egyenlő a Szabadsággal. 

Kaszonyi Edit

 

 

 

Ha nem változtatok valamin sürgősen, akkor elveszíthetek mindent!

Kiss Judit

2010-ben mentem Férjhez, és nagyon boldogan éldegéltünk, de mi is beleestünk abba a hibába, hogy egy picit belekényelmesedtünk a kapcsolatunkba. Mindkettőnkre jöttek fel plusz kilók, de igazából egyikünk sem mondta a másiknak, hogy zavarná. De persze, hogy zavart, és Őt is. De abból, ahogyan csinos nőkre nézett, rádöbbentem, ha nem változtatok valamin sürgősen, akkor elveszíthetek mindent.

 

Ezért 2015 tavaszán úgy döntöttem…

…hogy muszáj kezdenem valamit magammal. Először úgy éreztem, hogy csak a külsőmmel nem vagyok megbékélve, de leginkább a lelkemmel volt gond. Nem éreztem jól magam a bőrömben – ugyan nem volt vészes a súlytöbbletem 160 cm-es magasságomhoz, kb. 63 kg lehettem, de mindig is ingadozott a súlyom. Fiatalon képes voltam 2 hét alatt megszabadulni 10 kg-tól, ami aztán persze vissza is jött. Persze a sport sosem érdekelt, még a tévében sem, nemhogy még én csináljak is valamit. A futást mindig is gyűlöltem, 500 métert sem bírtam lefutni. Elég nagy dohányos voltam, és rengeteg rossz minőségű ételt ettem, és persze édességfüggő voltam. Nem ismertem még, akkor a titkot (vagyis, ami nekem segített)…

Nem a szuper diéták visznek el a célhoz. Először is rendbe kellett tennem a lelkem, mert nem voltam boldog (kicsi koromtól súlyos önbizalomhiányban, és önértékelési zavarban szenvedtem). A futás adta vissza újra az önbizalmamat, és a lendületet az élethez. Ugyan nagyon nehezen bírtam lekocogni akár 1 km-t is, de most lelkes voltam, és…

…nem hagytam abba, küzdöttem, mert meg akartam menteni a házasságunkat, és közben ráébredtem, hogy nekem ez mindig is hiányzott, ez az érzés volt, ami ürességet okozott a lelkemben, kellett a rendszeres sport.

Igaz, hogy nem bírtam kezdetben nagy távokat megtenni, de már alig vártam a következő adrenalin löketet, a másnapi futást.  Aztán 2015 júliusában a Férjem biztatására elindultam egy éjszakai futóversenyen, ahol 12km-es távra neveztem (attól féltem, hogy nem tudom majd teljesíteni, mert sosem futottam ennyit egyszerre, de Ő azzal biztatott, hogy a végén majd mosolyogva fogom azt mondani, hogy több is ment volna), és valóban így volt,nem akartam még megállni,  és ez így megy azóta is… Számos versenyen voltam már (melyre Ő mindig elkísér, és nagyon büszke rám), de nem is a versenyek, hanem

 

a mindennapos mozgás, és a tiszta étkezés, hozta meg az életünkbe azt a minőségi változást, ami helyre tette bennem a dolgokat, mára  igenis vonzó Nőnek érzem magam,

 

de legfőképpen megtaláltam a lelki békémet. És arra a kérdésre, hogy mit ad nekem a futás, csak azt a választ adhatom, hogy már nem érzem azt egyetlen feladatnál sem, hogy ez nekem úgysem fog sikerülni.

Megtanultam a kitartást, hogy akkor is megcsinálom, ha nincs kedvem. Örömet, önbizalmat, büszkeséget és egy új egészséges életformát ad. Hálás vagyok a Férjemnek, hogy hisz bennem és támogat mindenben.

Kiss Judit 

 

 

Dr. Barcsik Hajnalka

Éreztétek-e valaha, hogy látszólag minden tökéletes körülöttetek, és most jönne a boldogan éltek, míg meg nem haltak rész, Ti pedig valamit kétségbe esve kerestek, de nem találtok, hogy valami mégsem az igazi, és változtatni kéne valamin, valahogy, akárhogy, de nem tudjátok hol és hogyan kezdjetek neki?

 

Hát az én történetem a futással valahol itt kezdődött az elveszettség és önkeresés kavalkádjában, és akkor még nem is sejtettem, hogy a legnagyobb (futó-)kalandom kezdődik itt és most…

2017. februárt írtunk, Dani (a vőlegényem, akkor már első félmaratonista) talált egy edzőtermet nem is olyan messze tőlünk. Én akkor épp a nemsokára (egy év múlva) esküvőnk lesz és hogyan legyek a nagy napon bombanő depressziómban éltem(és persze mindenki körülöttem nádszálvékony kisportolt superwomen), gondoltam nem árthat egy kis mozgás. Mivel nem vagyok egy „gyúrós” típus, régen pedig szerettem futni, a futópad felé vettem az irányt. Aznap sikerült 7 km-t lefutnom, és mint egy hős ünnepeltem magam ennyi idő kihagyás után…

Aztán futópados edzések következtek heti immáron két alkalommal, miközben szépen lassan kitavaszodott, így én is kimerészkedtem a szabadba futni. Megismerkedtem az oly sokak által dicsért Margitszigeti futópályával, először egy, majd több körben is, majd később a futócipős városnézés lett az új hobbim, mert hát Budapest méltán híres arról milyen gyönyörű . Futást futás követett, motiváltságomat megpecsételve pedig beneveztem életem első 10 km-es versenyére.

Április 11 volt, amikor már bőven 8 km-eket futottam ( és egyre büszkébb lettem magamra emiatt). Soha nem felejtem el ezt a napot, szép idő volt, sütött a nap, elindultam egy szigetkörre, és úgy éreztem, enyém a világ, akkor sok-sok idő után először az életemben…Hogy mosolygok, hogy nem tudok szomorú lenni, hogy szépek a fák és viccesek a felhők, és hogy jó így itt és most igazán, és hogy minden olyan nyugodt és idilli, és hogy szeretem azt, aki most vagyok

És akkor jött a felismerés, hogy mi hiányzott annyira, hogy mi az, amit olyan kétségbeesve kerestem én év elején…Hogy ÉN hiányoztam…MAGAMNAK… 

Hosszú idő után végre sikerült visszatalálnom ahhoz a nőhöz, aki büszke arra, aki. Ekkor döbbentem rá, hogy miért is vártam ennyire a „futóóráimat”, mert ilyenkor kezdődött egy újabb varázslatos kaland, önmagammal. Szépen lassan hinni kezdtem magamban,lettek céljaim, álmaim, kiegyensúlyozott lettem mind testileg, mind lelkileg, méghozzá annyira, hogy vettem egy profi futócipőt, amiben már a májusi 10 km-es rajtot vártam.

Közben rengeteg „ismeretlen”-ismerősöm lett instagramon (ahova fejlődésemet dokumentáltam képekkel), megtaláltam azokat az embereket, (és ők is megtaláltak engem) akik valamiért, valahogy az életükbe a futást hívták sportként, és hasonlóan megszállottan élvezik, mint én. Mindannyiuk képei, posztjai inspirálóan hatottak és hatnak rám mai napig. Hiszem, hogy ahogy engem ők motiválnak, talán én is épp úgy motiválok valakit, akinek az én futóképeim adnak egy újabb energialöketet a következő km-ekre.

Azzal hogy végre egyensúlyba kerültem önmagammal, rájöttem miért is ne futhatnék másokkal, így a félmaraton hetén elmentem egy közösségi futásra.. És rá kellett jönnöm fantasztikus együtt futni! Azóta is többször voltam, jó hogy találsz egy csoportot, ahol örülünk egymás sikereinek, hogy segítünk, ha a másiknak arra van szüksége, hogy megosztjuk a saját tapasztalatainkat, és szurkolunk egymásnak a versenyeinken.

Akkor már tudtam, hogy sikerülni fog, megcsinálom a félmaratont, amire annyit készültem, és ami számomra a legnagyobb futóélmény volt. A vőlegényem és egy instagramos imserősöm (de inkább azt mondanám barátom) együtt futotta le velem, én végig mosolyogtam, az endorfin a testemben szétáramolva pedig tette a dolgát a célig.  

Azóta sok (női) ismerősöm megkérdezte, hogy „És fogytál a futással?” Ezen én mindig elmosolyodom, lehet, hogy korábban célom volt fogyni, fogytam is talán egy kilót, de számomra a futás ennél sokkal többet adott.

Végre boldog vagyok a saját valóságomban, rájöttem imádom feszegetni a határaim, mert még rengeteg célom van, hogy újra megtaláltam önmagam, hogy új barátokat szereztem, hogy a világ igenis fantasztikus hely, és ezt mind-mind annak a februári teremfutásnak köszönhetem (és persze Daninak, aki nem csak a társam, de példaképem is..) Megállás pedig nincs, a maraton az én titkos álmom. 

Dr. Barcsik Hajnalka

#lifeisbetterinrunningshoes #followyourdreams #nevergiveup

 

 

 

 

Pinczés Balázs

“Egy éve volt az a nap, mikor 2016. december 21-én Nagy Attila barátommal gondoltunk egy nagyot és elhatároztuk, hogy kötünk egy fogadást, miszerint 2017. február 17-ig melyikőnk tud majd több súlyfeleslegtől megszabadulni. Sokáig győzködött engem rámenősen, végül beadtam a derekam, mert az utóbbi 20 évben nagyon meghíztam és nem éreztem jól magam a bőrömben, mely állapotot indokolatlan egóval meg is magyaráztam magamnak: „Jól érzem magam így.” …pedig egyébként nagyon nem. Igaz, ami igaz, étrend váltással – „amatőr paleo diétával” – sikerült leadnom pár éve 8-9 kg-t fél évre kb. de aztán nem tudtam megőrizni ezt a gyors a súlycsökkentést, sőt tragédiámra sajnálatos módon több is jött vissza a súlytöbbletből, mint amit leadtam. Reménytelennek tűnt a helyzet. Aztán megtörtént a fogadás, amelyért őszintén nagyon hálás vagyok Attilának. Ez kellett ahhoz, hogy kimozdítson engem a sokak számára biztosan ismerősen csengő: „Jól érzem én magam így, tulajdonképpen minden rendben velem, sőt mi több remekül vagyok típusú önámító  mantrából. Tehát tavaly ilyenkor belevágtam és először is leálltam a legtöbb szénhidrát bevitelével (pl.: nem eszem pékárut egyátalán, nem fogyasztok burgonyát, tésztát, búzaliszt tartalmú élelmiszereket), majd ezt megerősítendő, intenzív szobakerékpározó lettem gyorsan, olyannyira, hogy mindez napi 2-3 kerékpározást jelentett az első hónapokban a szobában, amely nem kis önfegyelmet és elszántságot követelt meg.

Ehhez kapcsolódóan  először kerékpár-tréning videókat néztem a youtube-on (gyönyörű tájakon felvett igazi kerékpárversenyek elektronikus zene aláfestéssel a kerékpáros szemszögéből), majd ehhez kapcsolódóan, mint egy villámcsapás, úgy érkezett meg az életembe a trance zenei műfaj. Ez először trance koncertek hallgatását jelentette a kerékpározások ideje alatt, majd ezt követően már tematikus netes zenei adások jöttek, mára már sok-sok saját kedvenccel (pl. Armin van Buuren, Cosmic Gate, Andrew Rayell, Ferry Corsten, Markus Schulz stb.) Ennek a műfajnak ritmusa kiválóan passzolt a szobai tekeréshez, de ugyanúgy később a futáshoz is kiemelkedő módon. Aztán januárban volt egy céges tengeren túli utam, amely alatt ugyanúgy sportoltam a hotel konditermében a futópadon kora reggel és este is. Egészen érdekes élmény volt számomra ez.

Az amszterdami reptéren vásároltam egy Garmin aktivitásmérő órát, mely komoly visszajelzéseket adott már kint is arról, hogyan fejlődik a teljesítményem napról-napra. Hazatérve tovább folytattam a bringázást a szobában, majd közelgett február hónap és szerencsére a súlyom egyre csak csökkent, Attiláé egy kicsit lassabban, de ő akkor még futópadon mozgott – a tekerés bizonyult eredményesebbnek a súlycsökkentés terén. Naponta mértük a súlyunkat, megosztottuk egymással ugyanúgy, mint a folyamat fenntartásához hasznos tapasztalatainkat is. Egyértelmű lett, hogy nekem a szobabicikli miatt gyorsabb volt a súlycsökkenés,  a „mágikus napon” 2017. február 17-én pedig megnyertem a fogadásunkat -23 kilóval, ekkor már 86 kg volt a súlyom (eredetileg 111 kg-ról indultam). A 20 000 Ft nyeremény bezsebelése után folytattuk tovább a súlycsökkentő versenyünket önszorgalomból, de sajnos 2 hét múlva a szobakerékpáron javíthatatlanul elromlott. Ez egyszerűen tragédia volt számomra. Komolyan nem tudtam mit kezdeni magammal napokig. Elhatároztam Attila javaslatára, hogy veszek egy Spinning Bike-ot. Pár napig kellett várnom az új spinning bike-omra egy BH 2.2 személyében, viszont március eleje volt, tehát addig is elkezdtem sétálni és kocogni rövid távon a környéki városszélen, majd egyre növeltem a távot, végül pár hét múltán már kisebb távokat is futottam kocogva. Szépen fokozatosan haladtam, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Először a Runtastic alkalmazást töltöttem le az okostelefonomra, majd a Nike+, végül a Strava alkalmazás volt a soros, amelyet azóta is aktívan használok. Ezt követően elhatároztam, hogy indulok félmaratoni távban egy fehérvári éjszakai futóversenyen. Két hónapom sem volt már a 21 km-es távra felkészülni. Végül belevágtam és nagy erőfeszítések árán megcsináltam 2 óra 5 perc alatt. Hatalmas élmény volt.

A nyáron folytattam a város széli utakon a gyakorlást, majd augusztusban részt vettem a Dűlőre futunk Badacsony hegyet körbefutó jótékonysági versenyen – itt ismerkedtem meg egy teszt alkalmával a Polar futóórák világával, melyet később be is szereztem magamnak és azóta is nagy megelégedéssel használok a teljesítményem mérésére. Ősszel pedig már cégemnél fogtam szervezkedésbe és négy db 4 fős váltóval indultunk el a 32. Spar maratonon Budapesten, hatalmas élmény volt az életemben ez a rendezvény. 2018-ban is tervezek több versenyen való részvételt, azt gondolom, hogy a mozgás és a futás mára teljesen megváltoztatta az életemet. Sokkal több energiám van, fiatalabb vagyok és alapból jókedvű. Egyik futásom alkalmával ugrott be a követkző gondolat az agyamba:

„Akkor kell berúgni a gólt, amikor a kapunál vagy. De nem mindegy, hogy melyiknél.” Kezdj el mozogni, sportolni vagy futni Te is. Egyszer élsz. Ne vesztegesd el az időt, ne keress kifogásokat, vágj bele. Soha nem fogod tudni mekkora élményt ad neked. Kezdd el ma!” Pinczés Balázs 

 

 

 

Szekendi Mária

“Két gyermek édesanyja vagyok. A lányok megszületése után maradt rajtam némi felesleg, és a gyes alatt még szereztem hozzá pár kilót. 2014-ben eldöntöttem, hogy lefogyok. Nem kis súlyfeleslegem volt.

Sajnos vérnyomás és koleszterin csökkentő gyógyszereket is szedtem (amiket aztán elhagyhattam). Elsőként a 90 napos diétával indítottam. Sikerült leadnom 10 kg-ot. Ezt kis odafigyeléssel tudtam is tartani. Majd 2015-ben újra megcsináltam ezt a diétát és újabb 10 kg-tól szabadultam meg. Még így is volt súlyfeleslegem (még van is?).

2016- szénhidrát csökkentett étrendel még sikerült 6 kg-ot leadnom. 26kg-tól szabadultam meg összesen! 2016. nyarán elkezdtem itthon tornázni. Nagyon nehezen vettem rá magam sosem mozogtam nem sportoltam, de tudtam hogy kell a jó formához?. Minden napom tornával indult. Aztán úgy éreztem kell valami még, valami más. Elhatároztam hogy az idén elkezdek futni. 2017. februárjában ki is merészkedtem. Az első másfél km-en kb. 10-szer álltam meg. Alig kaptam levegőt! De nem adtam fel! Aztán meglett az első ötös! Egy közeli kisvárosban futónapot tartottak 5 és 7 km táv között választhattam. Gondoltam az 5 nekem bőven elég. Ekkor “bölcs” barátnőm azt mondta akinek megy az 5 annak megy a 7 is. Igaza volt. Persze hogy lefutottam. Fokozatosan növeltem a távot. Igaz a tempóm lehetne jobb is, de szeretek 6:30 átlaggal futni. A futás szerelmese lettem. Nekem ez olyan “énidő”! Kikapcsol! Csak én vagyok és a gondolataim. Részt vettem pár versenyen ami hatalmas motiváció! Jó látni hogy nem csak én vagyok “bolond”!?

Az életem része lett a futás. A családomtól, barátaimtól maximális támogatást kapok. ❤ Nincsenek nagy álmaim, de mindig kell egy cél. Most a Vivicitta félmaratonra készülök. Ez az álmom…Már nem kérdés hogy felhúzzam e a futócipőt vagy sem…megyek és kész!” Szekendi Mária